Az Izrael elleni iráni támadásokat követően keddre rendkívüli ülést hívott össze az Európai Uniós külügyminisztereknek Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője.
Josep Borrell, az EU vezető diplomatája arra figyelmeztetett, hogy Európának fel kell készülnie egy esetleges háborúra, mivel egy kiterjedt konfliktus a kontinensen „már nem a fantázia szüleménye”. Borrell kiemelte az Oroszország által jelentett fenyegetést, sőt már hibrid támadások révén Moszkva célba is vette az uniós tagállamokat.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Örményországot – írja a Reuters.
A Kreml szerint Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének azon javaslata, amely szerint a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételeket Ukrajnának kellene adni fegyvervásárlás céljából, sérti a nemzetközi jogot.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt fogja javasolni, hogy az EU által befagyasztott orosz vagyonból származó bevételek 90%-át egy olyan alapba utalják, amely Ukrajna fegyverellátását finanszírozná, miközben a maradék 10% az EU költségvetését erősítené.
Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb választási győzelmet aratott egy általánosan kritizált voksolási folyamat végén, az Európai Unió újabb szankciókat készül bevezetni az orosz kormány és biztonsági apparátus kulcsfigurái ellen. A lépés kifejezi az EU azon álláspontját, miszerint a legutóbbi orosz elnökválasztás messze nem volt szabad és tisztességes, hiszen cenzúrával, újságírók üldözésével és az ellenzéki jelöltek elnyomásával járt – számolt be a Politico.
Idén tavasszal, legkésőbb nyáron eldől, ki nyeri meg az ukrajnai háborút – véli Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főtárgyalója.
Josep Borrel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a tagállami külügyminiszterek hétfői tanácskozása után bejelentette, 27-ből 26 tagállam azonnali humanitárius szünetet követel Gázában.
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az EUNAVFOR ASPIDES nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren.
Hétfőn az EU Külügyi Tanácsának ülésén üdvözölni fogom Julija Navalnaja asszonyt - írta ki Josep Borrell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjeaz X-re,
Volodimir Zelenszkij az összes befagyasztott orosz vagyon átutalását követelte országának. A közel két éve történt orosz támadás alkalmával a nemzethez intézett szerda esti videóbeszédében az ukrán elnök kijelentette: "itt az ideje maximális rendszerszintű veszteségeket okozni Oroszországnak. Ez különösen a befagyasztott orosz vagyonra vonatkozik, mind a terrorista államéra, mind a vele kapcsolatban álló személyekére".
Szerda reggel Oroszország újabb rakétatámadás intézett ukrán városok, köztük Kijev és Harkiv ellen. Északról és délről is betörtek az orosz katonák Avgyijivkában, a település egyre nagyobb része van orosz kézen. Az ukrán hadvezetés hamarosan döntési helyzet elé kerülhet, hogy feladják-e a várost. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasítást adott egy drónokra specializálódott részleg létrehozására az Ukrán Fegyveres Erőkön belül. Ukrajnába látogatott Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Az Európai Unió izraeli radikálisokat akar szankcionálni, de a magyar és a cseh kormány ellenzi a büntetőintézkedést – tudta meg a Politico.
Fel kell függeszteni az Európai Unióból a harmadik országokba történő lőszerszállítást, és Ukrajnába átirányítani azt - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Varsóban.
Josep Borrell, az EU külügyi vezetője azt állítja, hogy Izrael finanszírozza a Hamászt. Izrael tagadja a vádat, a jövő heti brüsszeli találkozók előtt érezhetően erősödik a két fél közötti diplomáciai feszültség - tudósított a Politico.
Óva intett az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője szombaton Bejrútban attól, hogy a Közel-Keleten regionális méretűvé szélesedjen az izraeli-palesztin konfliktus.
Hamarosan kiderül a Property X konferencián.
Nem nagyon lesz így kamatemelés.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Humanitárius segélyeket fognak kirakodni rajta.
Ezeket lehet tudni az RFDEW-rendszerről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?